2019-es Móricz Zsigmond megemlékezés

Közös megemlékezés Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel a  történelmi Szatmár megyében gondolkodva,  a XX. század magyar irodalma jeles alkotójáról: Móricz Zsigmondról. 

A rendezvénysorozat 2019. július 5-én, pénteken, magyarországi időszámítás szerint 10 00 órakor Tiszacsécsén kezdődött, majd 6-án, szombaton (romániai időszámítás szerint)  délelőtt  10 00 órakor Szatmárnémetiben folytatódik,  délután 17 00 órakor pedig Börvelyben ér végett.

– Galéria-

A 2019-es Móricz-megemlékezés részletes programja :

2019. július 5-én, pénteken –  Tiszacsécse

10 00   órától   Megemlékezés és koszorúzás a Móricz Zsigmond-szobornál

Helyszín: Móricz Zsigmond-emlékház  kertje

A vendégeket köszönti: Szabó Károly, Tiszacsécse polgármestere

Üdvözlő beszédet mondott:

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke   (Szatmárnémeti)

Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke (Nyíregyháza)

Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja

Ünnepi beszédet tartott:

Szili Katalin miniszterelnöki biztos (Budapest)

Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke (Budapest)

Mercs István, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület elnöke (Nyíregyháza)

Közreműködő előadóművészek: Abonyiné Antal Anna, Illyés Péter (Nyíregyháza)

Varga Sándor (Szatmárnémeti)

Az emlékműsort levezette: Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa

11 30  és 13 30 óra között A tiszacsécsei Móricz-emlékház , valamint a Móricz-kert megtekintése

13 30 órakor Móricz Zsigmond  2019-ben –  Irodalmi tanácskozás Tiszacsécsén –

Helyszín: A helyi önkormányzat tanácsterme

A tanácskozást köszönti és megnyitotta: Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa

Tanácskozásvezető: Egyed Emese irodalomtörténész (Kolozsvár)

Elhangzó előadások:

  • Mile Lajos irodalmár (Kolozsvár  –  Kistokaj):

„Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz…” Móricz és Ady  –

  • Cservenyák László néprajzkutató (Mátészalka):

“Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.”

Móricz és a szatmári emberek  –

  • Baranyai Norbert irodalomtörténész (Debrecen):

Móricz Zsigmond és a debreceniség

  • Jánosi Zoltán irodalomtörténész (Budapest) :

Marokba zárt galaxis –   A Móricz-novellák szerkezetéhez  –

  • Karádi Zsolt irodalomtörténész (Nyíregyháza):

Móricz és Karinthy

 

16 00 óra Irodalmi kirándulás

Útvonal:         Szatmárcseke –  Túristvándi  –  Fehérgyarmat  – Nagygéc  –  Szatmárnémeti

 

2019. július 6., szombat – Szatmárnémeti

10 00  és  14 00  óra Móricz Zsigmond  2019-ben – irodalmi tanácskozás a  Láncos-templom Kálvin Központjában   – (Kálvin tér  4 sz.)

Köszöntő: Muzsnay Árpád, a Móricz–megemlékezés főszervezője

Üdvözlő beszéd:

Svetz Hajnalka Izabella, a Magyar-Magyar Kulturális Kapcsolatokért Felelős

Miniszteri Biztosság munkatársa (Nyíregyháza)

Tanácskozásvezető:

Mercs István irodalomtörténész (Nyíregyháza)

Elhangzó előadások:

Rácz Magdolna néprajzkutató (Nyíregyháza) :

Néprajzi elemek szépirodalmivá lényegülése Móricz Zsigmond novelláiban

Szilágyi Péter tanár (Mezőkövesd):

A drámapedagógiai közelítés lehetőségei

Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének értelmezésében

Pop Felician költő, műfordító (Szatmárnémeti):

Móricz Zsigmond  –  fascinaţia tradiţiei

(Móricz Zsigmond  –  a  hagyomány bűvöletében)

Szilágyi Zsófia irodalomtörténész (Budapest):

Móricz és az érettségi

Egy továbbírt regény első változata (az 1931-es Forr a bor)  –

Végh Balázs Béla irodalomtörténész (Szatmárnémeti –  Börvely):

“Az Isten gondot visel”  –   Móricz Zsigmond zsoltárai   –

 

12 30    órakor A tanácskozás folytatása

Tanácskozásvezető: Szilágyi Zsófia irodalomtörténész (Budapest)

Elhangzó előadások:

Mercs István irodalomtörténész (Nyíregyháza):

Móricz Zsigmond írói magatartása a “nagy háború” kezdetén

Kereskényi Sándor irodalomtörténész (Szatmárnémeti):

A fragmentum világteljessége Móricz Zsigmond Rózsa Sándor összevonja szemöldökét című regényében

Egyed Emese irodalomtörténész (Kolozsvár):

Nevelődési regények párhuzamban (Móricz Zsigmond – Tamási Áron)

Szabó Zsolt irodalomtörténész (Kolozsvár):

Móricz Zsigmond Erdély-élménye

A tanácskozás zárása

 

15 30 órakor Irodalmi kirándulás

Útvonal:     Majtényi sík  –  Nagykároly  –   Börvely

17 00   órától Börvelyi főhajtás és koszorúzás 

–  a helység  Móricz-szobra előtt  –

Köszöntő:

Kiss Zoltán, Börvely   polgármestere

Muzsnay Árpád,  az EMKE főtanácsosa

Pataki Csaba, Szatmár Megye Megyei Tanácsának elnöke

Ünnepi beszéd:

Végh Balázs Béla irodalomtörténész

Fellépő:

Varga Sándor  színművész,  a Szatmárnémeti  Harag György Társulat tagja

Közreműködők:

Pataki Dorottya és Bákai Kincső tanulók

A koszorúzás levezető:

Varga Sándor színművész

 

18 00   órától Móricz Zsigmond időszerűsége

–  kötetlen beszélgetés a község Művelődési Otthonában  –